Fülében dugók, kezében újság!

Hogy mi? Ez a két kommunikációs csatorna egy embernél? Már ez a kép megragadta figyelmemet - ritkán látni ezt a párosítást. Naná, hogy figyeltem, igen őt a fiatalembert, aki inkább volt Z generációs korú, mint  Y-os korosztály.

Egymás mellett ültünk a metrón. Én - szokásomhoz híven figyeltem az embereket, pásztáztam a reggeli arcokat, szeretem ugyanis tudni, milyen energiákkal vagyok körülvéve a közösségi utazás időszakában. Fiatalemberem kezében az újság! Igen, a papíralapú hírforrás! Na ez nem mindennapi látvány!  Amikor felfigyeltem a testtartására, már elmélyülten nézett három arcképet, olvasta az alatta levő sorokat. Nekem pedig záporoztak a kérdéseim - persze csak magamban, mert megszólítani ugyebár nem illdomos egy vadidegent, pláne nem reggel éhgyomorra! Vajon mi minden lehetett az ő gondolataiban, milyen érzések kavarogtak a képek láttán az ő álmos, reggeli kamasz világában? Miért időzött ezeken a képeken a szeme, mi tartotta ott a figyelmét? Számomra ezek a képek nagyon riasztóak voltak! Félelmet sugárzó tekintetek néztek szembe vele és velem, amikor egy sanda pillantást vetettem a papírlapra. 

Majd a fiú egyszer csak továbblapozott, egyik lap a másik után, láthatóan más nem érdekelte, csak a londoni merényletek elkövetői. Hoppá! - vagy mégis: megállt a lapozásban, éjszaka a múzeumban a cím, jó nagy a kép, ez talán még figyelmére érdemes lehet, vagy éppen az alatta lévő néhány apró képregény? Ezeket azonban már csak felszínes pillantásra méltatta, érzékelhetően jött vissza a reggeli utazás valóságába. 

Hamarosan a telo is előkerült a farzsebből, újság összehajt, metró megállt, fiatalember nagy lendülettel felpattant mellőlem és kiviharzott az ajtón...  Négy megálló a városi alagútban, ez a táv volt a mi kettőnk közös tere. Gondolatban viszont nagy utat tettünk meg, szerintem mindketten.

Sajnos csak az én belső gondolati utazásom kérdéseiről tudok írni.

Szerettem volna megtudni volt-e, és ha igen, akkor milyen hatással erre a kedves arcú fiatalemberre az a három morc, mogorva arc, a három fotó.

Kíváncsi vagyok, hogy amikor beért az ő munkahelyére, az iskolába, az osztálytársai közé, az ő közösségi terébe, milyen volt a kedve, mivel kezdte mondandóját, mit mesélt a társainak?

És bizony azt is olyan jó lenne megtudni, hogy van-e otthon valaki, amikor hazaér az ő napi "munkájából", feltételezem az iskolából?

Mesél-e arról, mit látott reggel a metrón, mit olvasott az újságban?

Van-e valaki, akitől megkérdezheti a benne felmerülő kérdéseket, kétségeket?

Egyáltalán tud-e, mer-e kérdezni?

És mi felnőttek tudunk, merünk kérdezni? Tényleg, ki hogyan viszonyul a kérdezéshez?

Jó szívvel hívlak és várlak a Kérdezz-Felelek Délutánomra, melyről bővebb információ és jelentkezés ezen a linken: https://www.facebook.com/events/466333927047718/?active_tab=about