Apró lépések önmagam építéséhez

ZsóKavicsok

ZsóKavicsok

„Építs coachot”

2016. november 14. - Bakai Zsóka

epits_haziko_26_db_os_fa_epitokocka_keszlet_9147_lrg.jpgTöbb száz fős, értékesítői szakmai rendezvényen az egyik előadótól kaptuk feladatként ezt a felszólítást! Vagyis: a kávészünetben keressünk magunknak coachot!

Na, ettől kicsit nyűgös lettem! Hogy miért? Mi az, ami úgymond kiütötte a biztosítékot nálam?

Elsősorban az, hogy az én hivatásom megítélését ez a mondat bizony, nem hogy nem segítette, hanem még egy teljesen más értelmezésbe is helyezte, és a coachingról, mint módszertanról ráadásul téves információt adott.

Ezen felbuzdulva gondoltam ki, hogy akkor, nosza, tisztázzuk mi is a coaching, és mi nem a coaching!

A coach szakma egy viszonylag fiatal szakma még, különösen hazánkban. Tőlünk nyugatabbra, és főleg az amerikai kontinensen már jóval nagyobb múltja van. Elsősorban az üzleti életben terjedt el a coaching módszertan, mint a jövőbe tekintő, a probléma helyett annak megoldására, és az elvárható legjobb eredményre fókuszáló magatartás.

Aztán azon töprengtem, hogyan tekerhetem át ezt a felkérést a magam számára pozitív tartalmú üzenetté! És egy pillanat alatt felvillant a megoldás: úgy mentem oda bemutatkozni a számomra teljesen ismeretlen résztvevőkhöz, hogy nem kell keressél coachot, itt vagyok, jelentkezem nálad!

Arról, hogy én hogyan dolgozom, mit csinálok, annak megtapasztalására szervezem a havi rendszerességgel az ÉRTÉKESTI Beszélgetéseket, ahol megismerkedhetsz velem személyesen.

Következő, és egyben ez évben az utolsó találkozási alkalom: december 8.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsokavicsok.blog.hu/api/trackback/id/tr5911960161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása