Pontosan 4 éve. 2012 novemberében lökődtem ki. Mármint a komfortzónámból. Persze, hogy kilökődtem, mert nem volt bátorságom kilépni. Pedig akkor már jóideje úgynevezett belső felmondásban voltam a munkahelyemen. Kínlódtam, vasárnap esti frász gyötört, hogy jaj, holnap már megint hétfő, és újabb nem szeretem helyzetekben leszek.

Értekezletek, számonkérések, hogy hol a bevétel, melyik borítót adtam el, vagy éppen nem adtam el. Ha eladtam mennyiért, és akkor miért csak annyiért, ha nem, akkor meg mi az, hogy még mindig nem. És ez volt minden hétfőn és kedden. A munkámat szerettem, nagyon szeretettem már akkor is emberekkel foglalkozni, beszélgetni, megtudni, mi a problémája, mit szeretne, én pedig miben tudok számára megoldást adni.

Saleses voltam, médiában. Hirdetési felületeket árultam újságban és online felületen is. Igazából nekem nem a salesezésből volt már elegem. Ha őszinte vagyok magamhoz ma - márpedig miért ne lennék az, így négy év távlatából J - akkor a média, mint olyan volt már számomra nem jó terep. Nem éreztem magaménak a médiát, mint terméket, a filozófiát. Ma már tudom, hogy én nem voltam kompatibilis a közeggel. Más volt, más lett az utam. Életemnek abban a szakaszában – ötven felett több mint két évvel – nőként már kerestem, kutattam, elsősorban magamat. (Gyermekeim félig kész felnőttek voltak, akkor éppen mindkettő itthon volt, tanulmányaik befejezésének közelében, ők éppen az indulásra készültek). Én pedig arra voltam kíváncsi, mit tehetnék, mit adhatnék vissza az életemben megéltekből, megtapasztaltakból, hogyan segíthetnék másoknak. Akkor még csak pedzegettem azt, hogy mi lehet az én utam azon kívül, hogy dolgozom, pénzt keresek azért, hogy a számlákat fizetni tudjuk, ja és persze háziasszonykodom, és a többi…

Most, így visszaemlékezve, érdekesen látom akkori önmagamat.