Megleptem magamat. Az idén ismét. Na nem ajándékkal, hanem saját magammal, a változásommal, a hozzáállásommal!

Hogy mi minden megtörténhet az ember lányával, asszonyával így ötven felett!

Ha nekem valaki azt mondta volna néhány évvel ezelőtt, hogy a nagy karácsonyi vásárlási forgatagban való tülekedés helyett otthon sürgölődöm a konyhában és retro hangulatban karácsonyi süteményeket sütök - bizony mondom szembe nevettem volna! Viccelsz? Én meg a beigli sütés? Na ne már! 

Aztán tessék, nem hogy szimplán csak megsütöttem, hanem még volt képem is hozzá, hogy megosszam - legalábbis a látványát!

És mialatt alkottam, gondolataim csapongtak: régmúlt, sok sok évvel ezelőtti karácsonyi készülődési emlékeim és az utóbbi évek előkészületi képei váltogatták egymást. Mennyire más, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok mostanság, mennyire megváltozott a fókuszom, már ami például az ünnepi sütés-főzést illeti.

A beigli esete a legjobb példa a folyamat érzékeltetésére. Kezdetben vala a kényelmesség, vagyis gyerekestül megyünk (haza) anyukámhoz, ahol már készen várt a beigli, csak enni kellett, na meg vinni magammal, az én akkori otthonomba.

Aztán következett az az időszak, amikor anyukám már nem sütött, keresztanyám volt a karácsonyi beigli varázsló. A rudak felvételének helyszíne változott, a kényelmem megmaradt.

Ezt követte a készítő személyében való változás: anyukám  után keresztanyám is elérkezett abba az életszakaszba, amikor már öröm helyett  nehézséget okozott számára a karácsonyi diós mákos varázslása.  

Ekkoriban történt az a felismerés, hogy bizony lehet beiglit készen vásárolni! Nagyszerű, akkor én leszek a beszerző! Kikutattam a legjobb hírű cukrászdákat a környékén, és elmentem tesztelni, ízpróbát tartottam. Boldog megkönnyebbüléssel vállaltam az "útközben sütöttem beigli" beszerző szerepét.

És ezzel már meg is történt: beszippantott engem is az "én bizony nem sütök, inkább megveszem" fogyasztói filozófia. Vásároltam. Cukrászdában előre gyártottat. Azért a lelkem megnyugtatására kitaláltam a mondást, hogy lám lám, milyen nagyon ügyi bügyi vagyok: én bizony menet közben is képes vagyok beiglit sütni! Akkoriban én szállítottam anyukámnak és keresztanyámnak is az ünnep elmaradhatatlan sütijét.

Aztán hogy, hogy nem, talán két éve akadt kezembe egy újságcikk, melyben a klasszikus beigli sütésének rejtelmeiről olvastam. Elméláztam a sorokon: nem is annyira komplikált, talán én is meg tudom csinálni - szól a belső hangom. Megpróbáljam? Tettem fel magamnak akkor az eldöntendő kérdést. És -  nem csak megpróbáltam, hanem megcsináltam! Jé! Micsoda jó érzés volt ez, hogy képes vagyok rá, igen, hát ez nagyon klassz! Ízlett is családtagjaimnak, és én is (többé-kevésbé) elégedett voltam az eredménnyel, nem csak a látvánnyal, hanem az ízhatással is!

Mondanom sem kell, hogy azóta én sütöm a karácsonyi klasszikusat, a diós, mákos beiglit az egész családnak!

A repertoáromat az idén a gödöllői receptet szerint készített moszkauerrel bővítettem, 2017 karácsonyára pedig - már most tudom: következik az a békebeli zserbó!

.