Megtört a jég! Elmerészkedtem egyedül! Igen, ma reggel úgy ébredtem, hogy megkérdeztem magamtól, mi legyen ma másként, mit tegyek ma másképpen, mint általában vasárnap reggeleken. Vagyis: a finom mézes tejes kávé és reggelt indító olvasás után mondom magamnak, na gyerünk, indulás!
Futni! Igen, elindulok egyedül, kocogni, futni! Gondolatban már többször voltam, valóságban még nem merészkedtem el.
Az igazsághoz az azért hozzátartozik, hogy már hónapok óta foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon milyen lehet reggel egyedül kocogni a parkban. A futással való ismerkedésem folyamatában most éppen ott tartok, hogy már tíz alkalommal túléltem a közel másfél órás kemény atlétikai edzést, melynek "csak" egy része a futás, a többi erősítő, állóképességet fokozó gyakorlatsorozat.
Úgyhogy rendelkeztem már valami előképzettséggel, már ami az elindulást illeti.
Mondtam is magamnak többször, hogy az lesz számomra a következő komfortzóna határátlépés, amikor két edzés közötti időszakban egyedül is elmegyek futni!
Nosza, futócipőt fel, edzőnadrág, póló, könnyed kis felső, övtasiban telo, kicsi flakonban víz.Kellékekkel megvolnánk!
Odafele tempós séta bemelegítésnek az ébredező lakótelepen! Néhány álmos kutyasétáltatóval találkoztam csupán az utcán. Egy pillanatra nosztalgia érzés fogott el, bizony volt sok sok vasárnap reggel, amikor én is a kutyások népes táborába tartoztam, és az én reggeli rutinfeladataim része volt a kutyaséta. Régen volt, a mi uszkárunk bizony már több mint nyolc éve az égi vadászmezőkön rója reggeli köreit. Nos, gyerünk vissza a jelenbe, szaporázom lépteimet, és máris a sétányhoz érkeztem. Hogy is kezdjük az edzésen, mit is mond az edző? Gyerünk, laza kocogással, egy kör - ezt én az egyenes sétányra aktualizálom, laza bemelegítő kocogással kezdek. Még csak én vagyok ezen az edző terepen, csodálkozom is, majd koncentrálok a légzésemre, és ütemesen mondogatom magamban, hogy ritmus, ritmus. És ekkor az ismerős érzés, hogy a lábszáraim valahogy nem akarnak engedelmeskedni, feszít, bekeményedik. Jó, jó, tudom, így szokott kezdődni, aztán hamarosan oldódik, és enged a szorítás. Így volt ez ma reggel is. A lábaim egyre könnyedebben, rugalmasabban engedelmeskedtek a tempóhoz. Jó lesz ez, érzem! És amint felemelem tekintetem, jé, nem csak én vagyok itt! Érkezik könnyed, gazella léptekkel szemben velem egy látszólag is profi futó férfiember, és rám mosolyog! Sőt, köszön: jó reggelt kívánok! Mondom én is - na jó lihegem - , hogy jó reggelt, és valami mosolyfélét rajzolok az izzadságtól csatakos arcomra! Na ezt még gyakorolni kell, mármint futás közben beszélni! Gondolom, előbb utóbb ez az állapot is bekövetkezik!
Ettől a jó reggelt kívánságtól annyira jókedvű lettem, hogy észre sem vettem, és egyhuzamban végigkocogtam a sétányt! Na jó, csak egy irányban, odafele, retúrjegyem ugyanis még csak a levezető sétára volt érvényes!
