Apró lépések önmagam építéséhez

ZsóKavicsok

ZsóKavicsok

MINDENKINEK KELL EGY COACH!

2024. június 07. - Bakai Zsóka

steve_jobs_-bakai_zsoka-920_x_1080_px.jpg

 

Steve Jobs mondta, hogy mindenkinek kell egy coach! Neki is volt,  többek közt Bill Campbell (a Trillió dolláros Coach) és John Mattone, aki a világ 10 legnevesebb vezetői coach listáján szerepel.

Vajon miért kellett Steve Jobsnak coach?

Hiszen az innováció szinte összeforrt a nevével, ő volt az egyik legnagyobb dobozon kívül gondolkodó és egy olyan ember, aki bármikor kilépett a komfortzónájából, a kényelem nélküliség megszokott volt számára.

John Mattone szerint a legjobb vezetők szenvedélyesek, a szenvedély pedig a szívben születik. Néha túlságosan is intellektuális és kimért  az üzleti világ. Pedig a szakember is ember végső soron. Az embereket a szívükön keresztül lehet a legjobban vezetni és nem az intellektusukon keresztül.

Campbell pedig azt mondta:”Ha túl sok okos embert összezárunk egy helyre, az bizony feszültséget fog generálni.  Amit egy profi coach képes egyensúlyba hozni. “

Ezzel én is egyetértek és az EMBER-t  (vezetőt) mindig komplexitásában támogatom, hiszem, hogy minden mindennel összefügg. Rendíthetetlenül hiszek a változásban!

Kitartóan keresem az emberek mozgatórugóit. A teljesítmény üzemanyaga az egyik kiemelt szakterületem.

Az ügyfeleimmel együtt fedezzük fel az egyedi nyomógombokat és megmutatom, hogyan tudja kibontakoztatni az egyedi  képességeit, és kibontakoztatni a természetes tehetségeit.

Elsőként a már meglévő erőforrásokat aknázzuk ki és emeljük magasabb  szintre, ami utat nyit a fejlődésnek és a további növekedésnek. A változás azonban nem egy gyors folyamat, néha évtizedes mintákat írunk át!

A hozzám forduló cégvezetőknek  kiindulásként  azt javaslom, hogy mérjük fel az aktuális energiaszintet és ebből kiindulva határozzuk meg hova szeretne eljutni. Ha megvan az a bizonyos: mi legyen MÁS - vagyis a cél - , akkor köteleződünk el  a coaching folyamatra. Az eredmények mérhetőek, számokban kimutatható a kívülről is látható változás és energiaszint emelkedés.

Ha tehát vezetőként szeretnél növekedni, vagy egyszerűen csak jól lenni, esetleg kihozni magadból és a csapatodból a maximumot, akkor vedd fel velem a kapcsolatot!

Jussak eszedbe, ha:

  • hatékonyságot akarsz növelni
  • átszervezed a csapatod
  • még jobban meg akarod érteni az embereidet
  • elfogyott a lendület
  • időhiányban szenvedsz
  • unod, amit csinálsz
  • váltanál, de nem tudod hogyan
  • fásult, enervált, feszült vagy

Bakai Zsóka - Vezetői coach és Motivációs Térkép Szakértő

www.bakaizsoka.hu

+36209287405

A bejegyzés trackback címe:

https://zsokavicsok.blog.hu/api/trackback/id/tr2618414629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása