Nincs reggeli hányinger! Jé, nem szédülök! Érzem a kávé illatát! Meginni, na azt nem, még nem kéri a rendszerem. Helyette: kifejezetten jólesik egy pohár meleg (!) vizet inni! Igen, éhgyomorra, reggelre!

Zuhanyozás, hajmosás, egyedül: a meleg víz átmos, tisztít, felfrissít testestül, lelkestül!

És, láss csodát, valahogy lekívánkozik a harmadik takaró rólam! Mert azért még visszabújás van ám az ágyba!

Meg tudom mondani mit ennék, és mire fizikai valóságában a számhoz közelít, meg is tudok enni belőle pár kanállal. Ez elsőként a jó meleg husileves – ez az igazi gyógyító kaja. Meg a sütőtökrém leves! Micsoda ízek!

És még mit ennél muterka? Kérdés után kedvenceimet sorolják a gyermekeim az éteren keresztül, felváltva – fúj, jaj, ne, óh, azt biztos nem kérek, na, azt tuti nem...zárporoznak a bensőmből érkező válaszok.

Mozgás, gyerünk sétára fel! A távolságok bizony bevehetetlennek tűntek számomra! Miután az okos kütyü automatikusan méri a napi lépésszámot, így láttam, hogy a korábban rendszeresen megtett távolságnak csupán a tizedét léptem le, napokon keresztül. De legalább már kimerészkedtem, kísérő nélkül!

Levegő, néha napján napfény!

Az micsoda energiaszint emekedés volt, amikor a közeli kis erdei tisztáson a fák között átszüremlő november végi napfény simogatta az arcomat! 

Nagyjából minden nap egyformán telt: szürkeség reggel, és délben, sötétség koradélutántól. Programom, teendőm mindössze annyi volt, hogy ellátogattam a karanténszobából a konyhába, majd vissza. Komoly függőségbe kerültem a kütyümmel, hálótársammá avanzsált: relaxációs zenéket hallgattam, kabaré videókat néztem, melyekbe persze többször belealudtam. 

A második tesztelés napján már nagyon virgonckodtam, tuti biztosra vettem, hogy szabadulós, negatív leszek!  Hát nem, újra pozitív a fránya eredmény!

Jó, jó, én alapjáraton pozitív beállítottságúnak vallom magamat, na de soha nem kértem róla papírt, kétszer meg pláne nem! Ez a tény aznap este bizony rendesen odacsapott ismét a lekemnek!

A második torok és orrturkászás túléléséért, amolyan juti falatként (akkor még ugye nem tudtam az eredményt) inycsiklandozó kapucsínóval kényeztettem  az ízlelő és szimatoló rendszeremet! Micsoda mennyei élvezet volt, papírpohárból, sétálva kortyolgatni a meleg nedüt. Amit egyébként, normál állapotomban utálok: papírpohárból, menet közben, bármit inni. Na, de ez korántsem normális, sőt, abnormális szitu!

És akkor az esti meglepetés! Drága gyermekeim egyszercsak megjelentek: kopogtatás a karantén szoba ajtaján – azt az örömöt, el sem akartam hinni, hogy ők eljöttek, maszkban, kesztyűvel felszerelkezve, tisztes távolságból hatalmas, gyümölcsökkel, kedvenc csokijaimmal, vitaminokkal  megpakolt szeretetcsomagot dugtak az orrom alá! 

Igazi meglepi töltődés testnek, léleknek! Szavakkal nehezen kifejezthető érzés!

Figyu: itt most felnőtt tartalom következik! A finomságoktól roskadozó csomagból kikandikált egy papírdoboz – ami valahogy nem illett a narancs, grapefruit, kiwi, gyömbér kompozícióba!

Találós kérdés: mit rejt a doboz? Elsőre, a márka láttán házi szőrtelenítő csíkokra tippeltem! Nem is értettem, télvíz idején, betegágyban ugyan minek szőrtelenítsek! Kisebb poblémám is sokkal jobban izgatott, mint a lábszáromon növekvő szőrzet – pörögtek  gondolataim! Na, visítottam, mikor leesett, hogy mi is ez: azért, hogy legyen egy tuti negatív tesztem, terhességi tesztet csempésztek be a srácok zacsiba! Na, azt a nevetést, lábszár ölelgetést!  Hirtelen felindulásból, örömömben  elfelejtkeztem az érintésmentesség, távolságtartás és minden egyéb szabályról, csak kapaszkodtam a fiatalok lábszárába, és még a könnyem is kicsordult!

Ez a este volt a fordulópont: olyan lelki vitaminbombát kaptam, amitől rohamléptekkel erősödött a rendszerem! 

De a HÁLA mértékegységét sajna, még mindig nem ismerem!