Az előzőekben a lelkes kezdésről, majd pedig az elkényelmesedésről írtam, és mindkét időszak tanulságait is ecseteltem..

Most pedig következik a krízis időszaka, amikor a saját magam útvesztőjében kóboroltam!

Elérkezett az a fázis, amikor nagyon nehezen, illetve szinte egyáltalán nem jöttek az ügyfelek! Kínlódás volt nekem a salesesnek (!) az ügyfélszerzés. Nem is nagyon értettem, sőt!

Kérdések tömkelege zakatolt a fejemben! Értetlenül álltam, és kérdezgettem magamtól: mit csinálok rosszul? Nem vagyok jó coach? Miért nem keresnek engem? Hol a hiba? Miért nincs rendszeresen ügyfelem és bevételem? 

Emlékszem, mindig is az volt a vágyam, hogy csak úgy jöjjenek a megkeresések, ajánlások, ne nekem kelljen állandóan keresgetni az ügyfeleket - vagyis nem akartam proaktívan ügyfélszerzéssel foglalkozni.

Tettem én úgymond a dolgomat, nem lazsáltam, szigorú volt a napirendem továbbra is. Pontosan ugyanúgy dolgoztam, mindent úgy csináltam, mint anno, amikor média felületek értékesítője voltam. amikor az erős márka, a jól bevezetett gazdasági hetilap volt a termékem. Ha azt jól tudtam értékesíteni, akkor magamat miért nem tudom eladni? Kezdtem kicsit nevetségessé válni magam számára, bántottam is  magamat rendesen. És ez nyilván átment, érezhető volt rajtam, a testbeszédemen, a kommunikációm árulkodott a sikertelenségemről. Lefelé menő spirálba tekertem magamat.

Önmagamnak feltett bántóbbnál bántóbb kérdéseim egyike: vajon mivel riasztom el a klienseket?

Mert ők továbbra sem jöttek, sőt!  Akiket megkerestem, akikkel találkoztam, ők sem mellettem tették le a voksukat. Ilyen, olyan, valós, vagy vélt indokok miatt, de nem én kellettem. Csalódottság, elkeseredés lett úrrá rajtam. 

Küzdelmes, amolyan izzadságos időszak volt. Kiszámíthatatlan, hektikus bevétel, bizonytalankodás.  Pályázgattam, belső coach akartam lenni egy nagy cégnél, hogy legyen valami fix bevételem, aztán majd azon túl még „elcoacholgatok” – tervezgettem magamban. 

Keresgettem, kutattam a kiút variációkat.

Emlékszem a mélypont az volt, amikor kézbe vettem az egyik élelmiszer-multi pénztárosi állást hirdető szórólapját, megpályázom, gondoltam. Ha felvesznek, (márpedig miért ne vennének fel) legalább lesz valami fix állásom, rendszeres bevétellel,  és amellett majd lazábban tudok ügyfeleket szerezni.

Elképzeltem magam, amint ott állok/ülök a pénztárgép mögött - aztán alaposan megráztam magamat! 

Legnagyobb felismerés: Egyet biztosan tudtam, és ebben ezer százalékra biztos voltam: akármennyire is mélyponton, nehezített pályán vagyok, akkor is coach vagyok, ez a hivatásom, és ezt akarom csinálni.

Csak valahogy másként kell, ez már megérett bennem akkor. A nagy kérdés csak az: HOGYAN MÁSKÉNT?

Döntés: a coachnak is kell a külső szem -  kérj segítséget!

Cselekvés: segítséget kértem és elköteleződtem egy kilenc hónapos coaching folyamatra!

Következő epizód, a folytatás: kifelé a gödörből!