Apró lépések önmagam építéséhez

ZsóKavicsok

ZsóKavicsok

Korona Monológok 6. Orgona. Bicajos vallomás.

Vigye csak az anyukájának...

2020. május 03. - Bakai Zsóka

Lila, fehér, szimpla, dupla, rövid szárú, lefelé hajló, avagy hosszú, ég felé ágaskodó! 

Az orgona iránt ellenállhatatlan a vonzódásom! Amint meglátom a rügyeket, bicajos útvonalam egyértelműen az orgona lelőhelyek felé vezet! Illata fiatalságom emlékképeit hozza. orgona.jpg

Vallomással tartozom: sétálós, kerékpáros tekergéseim során rendszeresen letörtem ágakat az út menti bokrokról, hoztam haza anyunak a panelba. Tudom, az orgona nem vázába való, egyáltalán nem bírja, hogy a lakás dísze legyen, elhervad, másnapra szomorúan lekornyad.

És mégis, minden évben nekem ez egy program! Kell, hogy orgona legyen a vázában az asztalon! Ha csak egy napig is, de érezzem az illatot, és anyuval beszélgessünk az illatával előcsalogatott közös emlékekről.

 A napokban valahogy nem találtam az út mentén leszakításra érdemes orgonákat. Láttam viszont egy gondozott kertből csábítóan kifelé nyúló, csodaszép, szimpla, nagy szirmú, mély lila virágokat. Bátorságom azonban nem lévén ahhoz, hogy leszakítsam! Mégis csak magánkertből kandikált kifelé, jogilag a tulajé a virág, szólalt meg szigorú, szabálykövető énem.

Mit is csináljak? Hogyan oldjam meg?

Nekem erről a bokorról kell hazavigyek orgonát, azt tudtam, tehát megoldás kell! Kitaláltam: arcátlan leszek, és kérek egy-két szálat. Becsöngettem, elsőként egy földszintes kutyus  jött üdvözölni, majd a háziasszony is elindult a kapu felé, mintha ismerősök lennénk, mosolygósan üdvözölt! Ahogy közelebb jött, érzékelte, hogy nem az vagyok, akire számított, de még mindig nagyon kedvesen mondta, hogy a jóga oktatóját várja, azt gondolta, ő érkezett meg! Ő a kapun belül, én az utcán, kerten kívül. Ezzel máris oldódott a feszkóm, mondtam, mi járatban vagyok, hogy szeretnék vásárolni néhány szál orgonát, a maholnap 89 éves anyukám kedvenc virága, és neki szeretném vinni. Természetesen, nem ingyé kérem, szeretnék fizetni érte!

Néni kérdezi: tényleg az  anyukájának viszi? Mondom, igen, persze!

Már nyitja is a kaput, menjek be, szedjek amennyit csak szeretnék, és vigyem az anyukámnak!  És nem kell fizetnem érte, hogy gondolom! Ő már úgyis csak a temetőbe tudja vinni az anyukája sírjára... Már éppen léptem volna be a kapun, ennél a mondatnál megállt a lábam, hirtelen valami végtelen csönd lett, megszűnt a külvilág zaja, tekintetünk találkozott, és mintha furcsa fény csillant volna meg mindkettőnk szemében...

Furcsa módon ez a három szál orgona a vázában több napig bírta, anyu kérte is, hogy fotózzam le, mert ő ilyen különleges nagy szirmú orgonát régen látott! 

Korona Monológok 5 - Kávéban a mindenség

A fekete leves aha élménye

Kibotorkál, vizet iszik, kávéért  (halkan) kiált. A rendszerem követeli, hang nélkül az üzemi hőmérséklet eléréséhez  - értsd, a működés megkezdéséhez - a fűtőanyagot. Reggeli kómás rutin.coffee-1390800_1280.jpg

Megszokott, ezerszer ismételt mozdulatok. Átlagos karanténos reggel, a szokásosnál is elmélkedőbb, mondhatnám filozofikusabb pillanatomban elmerengtem: hogyan lesz az a bögre kávé a valóságom, itt és most? Mi minden, kell ahhoz, hogy a reggeli rutinom nélkülözhetetlen kelléke legyen?

Tovább

Korona Monológok 3.

Alkalmazkodom - Itt a piros hol piros?

Kezdetben tízen voltak, pirosak, tartósan csillogóak. Aztán a karanténes hetek múlásával ketten elfáradtak, elengedték magukat, eltörtek, csúnyácskák lettek.hands-1751637_1920.jpg

Elkezdődött a változás, az átalakulás. A kezemen. Is. És a lelkemben. Addig piszkáltam, amíg sorra letéptem, mármint a tartós lakkot. Az arány napról napra változott: még a pirosak voltak túlsúlyban, nyolc:kettő, majd hat:négy - még mindig a színesek, az erősítettek, a csillogóak voltak többen.

Aztán megfordult az arány: a natúr vette át a vezetést a mű felett!

És akkor megláttam alatta a természetes, elvékonyodott, eredeti körmöm. Jé, de régen láttalak már ilyen közelről - méláztam! Igazából fogalmam sincs, mióta mű a körmöm, tény, hogy szerettem, mert praktikus, szép, és erős. Volt. A természetest eltakartam, befedtem a műanyaggal. Tartósítottam, átmenetileg, úgy három-négy hétre, pusztán praktikussági okokból, hogy például jobban bírja a gazolást.

Mindig fontos (volt) számomra, hogy a kezem ápolt legyen, a körmeim kifogástalan, formázott, színes, fényes, gondozott és tökéletes állapotban legyenek.

Fontos? Igen, és sürgős is lenne, lett volna rendbe hozatni, normál létezésben. Ám a karanténos hetek megváltozott értékrendű mindennapjaiban van fontosabb, és sürgősebb megoldandó feladat. Ma például, hogy még reggel kilenc előtt bevásároljak! 

A kezeimnél maradva, ahogy szemléltem a festék nélküli ujjaimat, eszméltem rá, hogy, a gyűrűimet mióta nem húztam fel az ujjaimra! Pedig ez is fontos, volt. Manapság sokkal előrébb való, hogy a sok fertőtlenítéstől a bőrömet a szokásosnál is gyakrabban kenjem, tápláljam krémmel. Mennyire megváltoztak a prioritások!

Pedig még csak a negyedik hétnél tartunk...  

 

Temetőjárásban vagytok?

Időutazás hatszáz kilométeren

oszie_erdo_az_ev_hotele_lead.jpgKözeledik az emlékezés hivatalos, deklarált két napja, november elseje és másodika. 

Anyuval kettesben ilyenkor útra kelünk, megyünk emlékezni, vidékre. Amit persze az év bármely napján meg lehet tenni, de ez a szokás, most megyünk.

Szokta mondani Anyukám: addig jó, amíg még mi megyünk, és nem hozzánk jönnek.

Tovább
süti beállítások módosítása