Megállt, megbénult, átrendeződött, felkavarodott, zavarodott, kapkodó, megtorpant, feszült, remegő, harsogó, elcsendesülő, kétségbeesett, ideges. Kívül és belül. A környezetem és én magam is. 

Közeledik az emlékezés hivatalos, deklarált két napja, november elseje és másodika. 

Anyuval kettesben ilyenkor útra kelünk, megyünk emlékezni, vidékre. Amit persze az év bármely napján meg lehet tenni, de ez a szokás, most megyünk.

Szokta mondani Anyukám: addig jó, amíg még mi megyünk, és nem hozzánk jönnek.

Van szeretet - nyomógombod? És a párodnak, férjednek, gyerekednek?

Tudod, hogy mivel tudod kifejezni, hogy fontosak számodra, hogy figyelsz rájuk? Vagy csak tapogatózol a sötétben?

Néni és bácsi nehézkesen, lassan tornázzák fel magukat és egymást, na meg a nagy bőrőndöt a villamosra.

Szerinted hogyan kell, kellene viselkedni 50+-os nőként?

A gyaloglás anatómiájának boncolgatása, egészségre gyakorolt pozitív hatásainak felsorolása helyett közreadom hogy én miért szeretek sétálni, gyalogolni!

Állj! Kezeket fel -  aki ilyenkor nem elmélkedik a mögöttünk álló esztendőről!  Ugye, ugye?

Megtört a jég! Elmerészkedtem egyedül! Igen, ma reggel úgy ébredtem, hogy megkérdeztem magamtól, mi legyen ma másként, mit tegyek ma másképpen, mint általában vasárnap reggeleken. Vagyis: a finom mézes tejes kávé és reggelt indító olvasás után mondom magamnak, na gyerünk, indulás!

Sok az irigyem, tudom!

Fülében dugók, kezében újság!