Közeledik az emlékezés hivatalos, deklarált két napja, november elseje és másodika. 

Anyuval kettesben ilyenkor útra kelünk, megyünk emlékezni, vidékre. Amit persze az év bármely napján meg lehet tenni, de ez a szokás, most megyünk.

Szokta mondani Anyukám: addig jó, amíg még mi megyünk, és nem hozzánk jönnek.

Van szeretet - nyomógombod? És a párodnak, férjednek, gyerekednek?

Tudod, hogy mivel tudod kifejezni, hogy fontosak számodra, hogy figyelsz rájuk? Vagy csak tapogatózol a sötétben?

Néni és bácsi nehézkesen, lassan tornázzák fel magukat és egymást, na meg a nagy bőrőndöt a villamosra.

Szerinted hogyan kell, kellene viselkedni 50+-os nőként?

A gyaloglás anatómiájának boncolgatása, egészségre gyakorolt pozitív hatásainak felsorolása helyett közreadom hogy én miért szeretek sétálni, gyalogolni!

Állj! Kezeket fel -  aki ilyenkor nem elmélkedik a mögöttünk álló esztendőről!  Ugye, ugye?

Megtört a jég! Elmerészkedtem egyedül! Igen, ma reggel úgy ébredtem, hogy megkérdeztem magamtól, mi legyen ma másként, mit tegyek ma másképpen, mint általában vasárnap reggeleken. Vagyis: a finom mézes tejes kávé és reggelt indító olvasás után mondom magamnak, na gyerünk, indulás!

Sok az irigyem, tudom!

Fülében dugók, kezében újság!

Előző cikkemben írtam arról, hogy coachként, a kérdéseken túl én előszeretettel használom a vizualitást segítő eszközöket is, például kavicsokat, képeket.  A minap egy coach szakmai rendezvényen jártam, ahol többek között az is téma volt, hogyan, mi alapján határozzuk meg és különböztetjük meg coach önmagunkat, hogyan emelkedjünk ki a coachok sokaságából.  A lehetséges eszközök közül csak az egyik - amit én is gyakran használok, a képkártya gyűjtemény. Ezen a reggelen a vizualitás rejtelmeiben mélyedtünk el, vagyis